Hírek
2012. Október 27. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A levegőben is adóztatnának
A Népszabadság értesülései szerint az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak.
A lap szerint az így befolyó, számítások szerint 30-40 milliárd forintot az önkormányzatok kapnák meg, és szabadon felhasználhatnák. Van olyan elképzelés is, amely szerint ezt a pénzt kizárólag a közösségi közlekedés fenntartására, illetve fejlesztésére lehetne fordítani. A méterenként százforintos közműadó kiterjesztése a légvezetékekre arányosítaná a teherviselést a távközlési szektorban, ahol a válságadók év végi kivezetésével jelentős aránytalanság alakulna ki: a vezetékes és mobiltelefon szolgáltatók ötvenmilliárdot meghaladó telefonadót fizetnének jövőre, míg a televíziós szolgáltatók adóterhelése megszűnne.
A Főtáv Zrt. vezérigazgatója bízik abban, hogy a távhőszolgáltatókat nem érinti majd az a különadó, ami a kormány tervei szerint a földben levő közművezetékek üzemeltetőit, tulajdonosait érintené. Fekete Csaba a Gazdasági Rádiónak elmondta, hogy a kormány még egyáltalán nem egyeztetett velük az ügyben és még időpontjuk sincs a részletek tisztázására. A Főtáv vezérigazgatója ugyanakkor megerősítette, hogy a fogyasztókat várhatóan nem érinti a plusz teher, nem lesz amiatt tarifaemelés.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.