Hírek
2013. Február 12. 14:24, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Atomrobbantás - Peking ellenzi és visszafogottságra int
Kína "határozott ellenzését" fejezte ki az észak-koreai atomrobbantással kapcsolatban, és a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások folytatását sürgette kedden egy külügyminisztériumi közleményben. A tárcavezető hivatalába rendelte Észak-Korea nagykövetét.
Jang Csie-cse külügyminiszter "komoly tiltakozásának és elégedetlenségének" adott hangot a kísérleti robbantás miatt. Phenjan "fejezze be azt a szóhasználatot és állítsa le azokat a cselekményeket, amelyekkel tovább rontaná a jelenlegi helyzetet, s mielőbb térjen vissza a tárgyalások és konzultációk helyes útjához" - fogalmazott Jang.
A hivatalos reakcióval Kínában nem siettek, az ország Dél-Korea, Japán, valamint Moszkva és Washington után reagált. A kínai központi televízió korábban csak annyit közölt, hogy az Észak-Koreával határos Csilin tartományban érezték a detonáció kiváltotta földmozgást.
A televízió hírműsorában később elemzők úgy vélték, Kína türelme fogytán van, s azt latolgatták, meddig hajlandó elmenni Peking Phenjan megregulázásában anélkül, hogy e lépés következményeként katasztrófa veszélye fenyegetne. A megszólalók kizárták, hogy Kína szolidaritást vállal szomszédjával, s elismerték, hogy a történtek egyben Peking számára is kudarcot jelentenek.
Arra a felvetésre pedig, hogy mi történne, ha Phenjan Amerika ellen bevetné fegyvereit, egyértelmű volt a válasz: az Egyesült Államok részéről pusztító erejű, megsemmisítő csapásokra kellene számítania.
Peking decemberben szokatlanul nyíltan bírálta szomszédját, amikor az nagy hatótávolságú rakétával műholdat állított pályára, s ezzel megsértette az ENSZ határozatait. Kína a térségbeli stabilitás és béke veszélyeztetéseként értékelte a phenjani akciót, és Észak-Korea elítélése mellett szavazott az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol vétójoga van.
Észak-Korea bírálata a kínai médiában is meg-megjelent az elmúlt időben. A Global Times című lap például kommentárjában azt szorgalmazta, hogy Peking akár úgy is megpróbálhatná jobb belátásra bírni Phenjant, hogy leállítja az ország segélyezését.
Az utóbbi időben több jel mutatott arra, hogy a phenjani vezetés megorrolt tradicionális barátaira, Moszkvára és Pekingre, amiért ők is beálltak abba a sorba, melynek tagjai "korlátozni szeretnék" az országot abban, hogy "békés célokra használja a világűrt".
Szakértők egy része hosszú ideje meg van győződve arról, hogy Peking befolyását Észak-Koreára túlbecsüli a Nyugat. Phenjan - szerintük - mindenekelőtt az Egyesült Államokkal kereste és keresi a kapcsolatot, atomprogramja leállításával összefüggésben tőle várt biztonsági garanciákat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.