Városlista
2025. június 1, vasárnap - Tünde

Hírek

2021. Október 18. 16:02, hétfő | Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu

Bozótvágóval ölte meg két ismerősét is

Bozótvágóval ölte meg két ismerősét is

Befejezték a rendőrök a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki januárban megölte két ismerősét Szegeden.

A férfire január 6-án 20 óra után figyeltek fel a körzeti megbízottak a belvárosban. A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve a ruházatán lévő vérszennyeződés, ezért igazoltatták őt – közölte a rendőrség.

A 31 éves férfi ekkor elmondta, hogy nem sokkal korábban megölte két ismerősét. A Szegedi Rendőrkapitányság egyenruhásai az előadott történet ellenőrzése során megállapították, hogy az elkövető egy szegedi kiserdőben bántalmazta, ezután bozótvágó késsel olyan súlyosan megsebesítette a férfiakat, hogy mindketten a helyszínen meghaltak.

Az eljárás vizsgálati szakaszában az elkészült szakvélemények alapján az egyik sértett vonatkozásában a különös kegyetlenség is felmerült.

A férfi ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, melynek iratait a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelési javaslattal megküldtek az ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 01. 08:21, vasárnap | Belföld

Nemzetgazdasági Minisztérium: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat -

2025. Június 01. 08:20, vasárnap | Belföld

Vágujhelyi Ferenc: rekordot döntött az eSZJA

2025. Május 31. 13:00, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: a magyar oktatási eredmények meghaladják a világ elitklubjának átlagát

A magyar oktatási eredmények meghaladják az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) átlagát, ami a világ elitklubja

2025. Május 30. 20:44, péntek | Belföld

NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal többet költöttek a kártyabirtokosok, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken