Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2015. December 08. 11:17, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Erős évet zár idén a használtautó-piac

Erős évet zár idén a használtautó-piac

Idén is folytatódott az évek óta tartó bővülés a használtautó-kereskedelemben.

A személyautóknál várható 550 ezer adás-vétel 11 százalékkal haladja meg a tavalyit, ezen belül, több mint kétszeres ütemben, 27 százalékkal nőhet az import használtautó értékesítések száma, 123 ezerre - közölte a Használtautó.hu autós szakportál kedden az MTI-vel.
A közleményben Fodor László, a portál szakértője kiemelte, 5 éve még a Magyarországon átírt használt személyautóknak csupán 4 százaléka volt külföldi, idén ez az arány már eléri a 21 százalékot, vagyis a hazai vásárlók minden 5. használt autót importból szereznek be. A szakértő szerint ez növekvő kockázatot jelent a vásárlók számára is, példaként említette a kilométeróra állásának megbízhatatlanságát.

A hazai autók futásteljesítményét 2012 januárjától minden tulajdonosváltás, illetve műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisában. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb hazai használtautó futásteljesítményéről már két korábbi nyilvántartott adat is rendelkezésre áll, miközben egy külföldi autó esetében erről csak úgy szerezhetünk információt, ha az érintett járművet előző tulajdonosai a márkaszervizbe hordták. További jellemző gond, hogy mivel a kereskedők legtöbbször hivatalosan nem lépnek be a tulajdonosváltási folyamatba, így garanciális kötelezettségeket szinte lehetetlen rajtuk számon kérni - mutatott rá.

A portál szerint egyelőre megállíthatatlannak tűnik a használtautó-import növekedése, ennek pedig egyre komolyabb hatása van a hazai autópark összetételére is. Az új, illetve az import használt autók aránya ugyanis az elmúlt években jelentősen megváltozott, míg 2010-ben a hazai forgalmit kapó autóknak 71 százaléka volt új autó, addig ez az arány mára 39 százalékra csökkent. Annak ellenére is, hogy az új autók piaca is szépen bővül: tavaly 20 százalékkal nőtt, és idén is 14 százalékkal több autót adnak el, mint az előző évben.

Míg az új autók számának növekedése lassan eléri azt a szintet, hogy a hazai, jelenleg átlagosan 13,4 éves járműpark öregedése megálljon, az átlagosan több mint 11 éves használt autókból álló import ezt a folyamatot alapvetően semlegesíti. Mindez pedig negatívan hat a hazai közlekedésbiztonságra, illetve az utak és nagyvárosok károsanyag-terheltségére egyaránt - írták.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.