Hírek
2012. Január 25. 13:40, szerda |
Belföld
Forrás: HírTv
Orbán: Gyors tárgyalásra készülünk

Orbán Viktor Brüsszelből hazatérőben exkluzív interjút adott a repülőn a Hír TV-nek. A miniszterelnök azt mondta: nem maradt olyan kérdés, amelyben a magyar kormány és az Európai Bizottság ne értené egymás álláspontját.
A kormányfő hozzátette: egyetlen vitatott pontot sem tekint tabunak, de találkozójukon azt kérte Jose Manuel Barrosótól, hogy az Európai Unió valamennyi kifogását érvekkel támassza alá. A politikus megerősítette, Magyarország gyors hiteltárgyalásra készül az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal.
Orbán Viktor a tárgyalásról elmondta: ahol nem értünk egyet, ott is világosak az álláspontok. Tudatta Barrosóval, a magyarok büszkék arra, amit az elmúlt másfél év alatt elért az ország. „A munkát a közvélemény nagy támogatása mellett hajtottuk végre. Mi nyitott ország vagyunk, egyetlen kérdést sem tekintünk tabunak, de egyet kérünk, minden uniós álláspont mögött legyenek érvek. Ennek megfelelően a legtöbb kérdésben az álláspontok közeledtek, néhányban megoldódtak, másokban pedig világossá tettük, mi az, amiből jogi eljárás nélkül nem engedünk.”
A kormányfő elmondta, nem kulcskérdés a nemzeti bank és a PSZÁF összevonása. „Ahogy ők javasolták, nekünk nem fogadható el, a mi álláspontunk pedig nekik nem tetszett, így az a legegyszerűbb, ha a két intézmény külön marad. Továbbá volt egy-két jelentéktelen kérdés, amelyet a békesség kedvéért elengedünk, ilyen például a kormány képviselőjének részvétele a jegybanki tanácsüléseken” – tette hozzá a miniszterelnök.
Orbán Viktor hangsúlyozta, vannak kérdések, ahol nem áll módunkban elmozdulni, az ország szuverenitása miatt. Ez az MNB elnökének eskütétele, hiszen nincs olyan hasonló súlyú intézmény Magyarországon, ahol ez hiányozhatna. A másik a közszolgálati fizetési sapka, amelyből szintén nem engedhetünk – tette hozzá. Úgy látja, a korábban legnehezebbnek ítélt pontokon túl vagyunk.
Az uniós stabilitási paktummal kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: Magyarország jó okkal volt tartózkodó a gyors elfogadással kapcsolatban. Most, a szöveg 90 százalékának elkészülténél látszik, az biztos, hogy a megállapodás hazánkra csak akkor vonatkozik, ha belépünk az övezetbe, másrészt nem érint adókérdéseket. „Nem adhatjuk fel adószuverenitásunkat” – szögezte le a miniszterelnök. Hozzátette: most már azt tudja javasolni a parlamentnek, hogy támogassa a csatlakozást.
„Most még az a kérdés, hogy mikor kezdődnek meg a tárgyalások, ez a fejlemények fényében lényegében bármikor bekövetkezhet, nem Magyarországon múlik most már. Hogy mikor fejezzük be azokat a tárgyalásokat, az pedig azon múlik, hogy az IMF milyen kérdéseket kíván megtárgyalni, erről ma még csak találgatások vannak, semmi hivatalosat, illetve biztosat nem tudhatunk, találgatásokba pedig nem érdemes belemenni. Magyarország mindenesetre gyors tárgyalásban és megállapodásban érdekelt” – fogalmazott a miniszterelnök.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 12:00, csütörtök | Belföld
NGM: lendületben a hazai turizmus - áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarország
A kormány azon dolgozik, hogy a dinamikusan bővülő hazai turizmus még intenzívebben járuljon hozzá a családok jólétéhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki turisztikai térségek fejlődéséhez -
2025. Május 29. 11:00, csütörtök | Belföld
Június 22-én lesz a Magyarország Szépe döntője a Duna csatornán
Bemutatták azt a húsz lányt, aki versenybe szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntőjét június 22-én élőben közvetíti a Duna csatorna.
2025. Május 29. 08:37, csütörtök | Belföld
Steiner Attila: geotermikus energiával helyeznék biztos alapokra a Liszt Ferenc Repülőtér energiaellátását
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér energiaellátását biztos alapokra szeretnék helyezni
2025. Május 29. 06:00, csütörtök | Belföld
MÁV: vasárnaptól meghosszabbított üzemidővel közlekednek a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok hétvégenként
Vasárnaptól a HÉV-ek, az elővárosi és a regionális buszjáratok is csatlakoznak a hétvégenként érvényes új, éjszakai közlekedési rendhez - közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán a MÁV-csoport honlapján.