Hírek
2019. Március 16. 16:06, szombat |
Belföld
Forrás: mti - fotó: wikipedia: Szálinger-Oszlánczi Zsófia
Szálinger Balázs képviseli Magyarországot a költészet világnapján Rómában
Szálinger Balázs József Attila-díjas költő képviseli Magyarországot A költészet világnapja című rendezvényen március 21-én Rómában - közölte a Római Magyar Akadémia az MTI-vel.
A rendezvénysorozatot hatodik alkalommal rendezi meg az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek Szövetsége (EUNIC) az olasz fővárosban. A római Szent Cecília Konzervatóriumba szervezett felolvasóesten 12 ország - Ausztria, Bulgária, Málta, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svájc - képviselteti magát, országonként egy-egy költővel.
Szálinger Balázs 1978-ban született Keszthelyen. Egy nyugat-magyarországi faluban nőtt fel, a Balaton mellett. Első kötetei Erdélyben jelentek meg: egy verseskötet és egy hexameterben írt vígeposz. Több alkalommal is élt Erdélyben: 2000-ben Nagyváradon, 2010-ben Kolozsváron töltött egy-egy évet.
Versek mellett verses epikai műveket írt, jókora kihagyás után először nála mutatkozott újra ez a nagy hagyományú, de kiveszni látszó magyar irodalmi műfaj. 2008 óta színházaknak is dolgozik.
Díjat nyert színpadi Kalevala-feldolgozásával, a fiatal Julius Caesar kalózrabságáról írt Köztársaság című darabja 2012-ben az évad legjobb drámájának járó díjat nyerte el. Magyarra ültette Moliére Amphytrionját, Leonardo Da Vinci meséit és Racine Atáliáját is. Színpadi mesefeldolgozásokat is ír.
A pályakezdő költők egyik legfontosabb fóruma, a Hévíz című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt hat éven keresztül. Legutóbbi két, 360° és 361° című verseskötetében először hagyta el a versformákat, a versek fókuszában a táj, a történelem, a tér és az idő egymásra másolása, a korszakhatár előtt álló civilizációnk, a véráztatta és rohamosan változó Duna-medence szépsége és szomorúsága áll - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld
KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld
A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak
Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.
2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést
Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.