Hírek
2020. Június 18. 13:08, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Több millió eurós projektben vizsgálják az űridőjárást az ELTE kutatói

A többi között a Nap mágneses aktivitásának és a napkitörések előrejelzésének vizsgálatára nyert csaknem 3,2 millió eurós támogatást a Space Weather Awareness Training Network projekt (SWATNET),
melyben Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is részt vesz. Az űridőjárás fizikai folyamatait vizsgáló, fiatal kutatók bevonásával zajló nemzetközi program négy évig tart majd - közölte az ELTE.
Az ELTE Természettudományi Karának Csillagászati Tanszéke és az Erdélyi Róbert által vezetett, gyulai központú Magyar Napfizikai Alapítvány részvételével nemzetközi konzorcium alakult plazmaasztrofizikai kérdések kutatására. A hét ország tudósait összefogó társulást a Helsinki Egyetem koordinálja - olvasható az ELTE csütörtöki közleményében.
A közlemény szerint a konzorcium által létrehozott SWATNET projekt bekerült az Európai Bizottság által meghirdetett Marie Sklodowska-Curie Actions Innovative Training Networks for joint PhD program nyertesei közé, így a csillagászat területén - beleértve az űr- és asztrofizika szakágakat is - az egyetlen nyertes pályázat egész Európában. Az Innovatív Képzési Hálózatok (ITN) kategóriában, melyben a SWATNET is indult, másfél ezer pályázatot nyújtottak be és alig tizedük kapott támogatást - olvasható a közleményben.
A négyéves projekt témája az űridőjárás fizikai folyamatainak vizsgálata és megbízhatóbb, pontosabb űridőjárás-előrejelző módszerek kidolgozása. A kutatók többek között olyan alapvető fontosságú plazmaasztrofizikai kérdésekre keresik a választ, mint a Nap mágneses aktivitásának eredete, a napkitörések előrejelezhetőségének matematikai, szuperszámítógépes és gépi tanulási módszerekkel történő pontosabb modellezése.
Az űridőjárás fizikai folyamatait vizsgáló és fiatal kutatók tapasztalatszerzését elősegítő nemzetközi programban részt vevő kutatócsoportok vezetői között van Petrovay Kristóf, az ELTE TTK Csillagászati Tanszékének vezetője és Erdélyi Róbert, a Sheffieldi Egyetem professzora, aki az ELTE Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program Frei Zsolt vezette asztro- és részecskefizikai tématerületének keretében működő kutatógárdához csatlakozott már korábban.
A program alatt minden fiatal kutató legalább egy hónapot tölt majd a Magyar Napfizikai Alapítvány gyulai Bay Zoltán Napfizikai Obszervatóriumában. Emellett a 17 ország 36 kutatóintézetét és kutatás-fejlesztéssel foglalkozó gazdasági szereplőjét összefogó SOLARNET programban készülő, 4 méter átmérőjű Európai Naptávcső (EST) előkészítő kutatásaiba is bekapcsolódnak a SWATNET doktoranduszai - olvasható az ELTE közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 30. 12:29, péntek | Belföld
NAK-terméktanács: júliusig kell várni a mézédes magyar görögdinnyére
A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz miatt júliusig kell várni a mézédes magyar görögdinnyére, a termés várhatóan meghaladja majd a tavalyit
2025. Május 30. 10:05, péntek | Belföld
48 perc - Takács Péter: sok előrelépés történt az egészségügyben az elmúlt 4-5 évben
Sok előrelépés történt az egészségügyben az elmúlt 4-5 évben. Történelmi léptékű orvosi béremelést hajtottak végre, megszűnt a hálapénz, sok kórházat felújítottak
2025. Május 30. 08:05, péntek | Belföld
CPAC Hungary - Orbán Viktor: Ukrajna gyorsított uniós felvétele ürügy Európa háborús átszervezésére
Keresztény kultúrát akarunk, nemzeti alapon álló iskolákat, félelem nélküli utcákat és városnegyedeket, büszkék akarunk lenni a nemzeteinkre, ez a patrióta terv
2025. Május 29. 12:00, csütörtök | Belföld
NGM: lendületben a hazai turizmus - áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarország
A kormány azon dolgozik, hogy a dinamikusan bővülő hazai turizmus még intenzívebben járuljon hozzá a családok jólétéhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki turisztikai térségek fejlődéséhez -