Hírek
2017. Október 12. 11:18, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Vádat emeltek a másfél éves unkahúgát cigiztető férfi ellen
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a 24 éves pesterzsébeti férfi ellen, aki a másfél éves unokahúgát cigarettáztatta
- közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel. Ibolya Tibor azt írta: a gyerek 22 éves édesanyját kiskorú veszélyeztetésével vádolják.
A vádlottak - akik testvérek - május 25-én a kislánnyal és másokkal együtt egy XX. kerületi lakásban voltak, a férfi ekkor egy másik büntetőeljárás miatt házi őrizetben volt.
A vádirat szerint a férfi az ölébe vett kislány szájába többször is betett egy égő cigarettát, miközben arra biztatta a gyereket, hogy a füstöt "tüdőzze le". A kislány tiltakozott, fintorgott és mindkét kezével hadonászott.
Mindezt a sértett anyja végignézte, de semmit nem tett a történtek megakadályozására, az ügyészség szerint a nő a jelenlévőkkel együtt "szórakoztatónak tartotta testvére tettét".
A jelenleg más ügyben előzetes letartóztatásban levő férfi a telefonjával rögzítette az egész cselekménysort, majd a felvételt megosztotta egy közösségi portálon, így az széles körben megismerhetővé vált.
A vád szerint ha a gyerek a cigarettába akár csak egyszer is beleszívott volna, akkor a légcsövébe, illetve a tüdejébe kerülő dohányfüst akár nyolc napon túl gyógyuló hörgőgörcsöt, asztmás rohamot is kiválthatott volna. Az ügyészség szerint a kislány hadonászó mozdulatai miatt fennállt annak a veszélye is, hogy égési sérüléseket szenved.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák